MENÜ

f1team
gyorskörön vagyok

A Renault Forma-1-es csapata a tervek szerint 2011-ben ismételten a világbajnoki címért akar küzdeni.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a következő szezont el akarná mismásolni a francia istálló. Bob Bell állítja, 2010-re is reális céljaik vannak.

A Renault idei szezonja rendkívül gyengére sikeredett, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy csapat 2006-ban még világbajnoki címet ünnepelhetett.

Ehhez még hozzájött a Briatore-Piquet botrány, ami csak tovább rontott a helyzeten. Ezek után gyakorlatilag a szétesés szélére sodródva fejezte be a szezont a francia autógyár csapata.

Így nem volt meglepő, hogy olyan hangokat lehetett hallani, hogy a Renault elhagyja a „száguldó cirkuszt”.

Azonban Gerard Lopez „hatalomátvételével”, konszolidálódott a csapat körül a légkör. A jövőképbe meg úgy tűnik újra visszatérnek a színek, ezt támasztja alá Bob Bell, csapatfőnök legutóbbi nyilatkozata is.

„Az igazi célunk az, hogy 2011-re építkezzünk és egy sikeres világbajnokságot zárjunk. Emellett persze reális elvárásaink vannak 2010-re is.” – kezdte Bell.

„Nem fogunk egy olyan autót építeni, ami azonnal az első helyre repít minket, mert a mai Forma-1 nagyon kiegyensúlyozott. Azonban ennek ellenére az a cél, hogy 2010-ben az élen haladókkal együtt tudjunk menni és ott tudjunk lenni az első háromban.”

„Az utóbbi időben kialakult helyzet igazából pozitív hatással volt a csapatra. Véget értek a kétségek, és biztos alapunk lesz a jövőben.”

„Egy többéves megállapodás ez, illetve egy nagyon érzékeny stratégia, amiben mindenki nyer. A Renault is,  a partnereink is. Nagy előrelépést jelent ez.” – fejezte be a csapatfőnök.

A fogadóirodák egyre kevesebb pénzt fizetnek azért, ha Michael Schumacher idén újabb világbajnoki címet szerez a Forma-1-ben. ki címet szerez a Forma-1-ben.

A világ egyik legnevesebb fogadóirodája, a William Hill már csak hatszoros pénzt fizet azért, ha 2010-ben Schumacher lesz a bajnok.

Lewis Hamilton még mindig a legesélyesebb, de már az  ő győzelmére többet fizetnek, mint korábban.


Az oddsok:

Világbajnoki cím esetén:

Versenyző Odds
Lewis Hamilton 3.40
Fernando Alonso 4.50
Michael Schumacher 6.00
Sebastian Vettel 7.00
Jenson Button 7.50
Felipe Massa 10.00
Nico Rosberg 13.00
Mark Webber 17.00
Robert Kubica 34.00
Nick Heidfeld 41.00
Rubens Barrichello 51.00
Kamui Kobayashi 67.00
Nico Hulkenberg 67.00
Adrian Sutil 81.00
Bruno Senna 101.00
Heikki Kovalainen 126.00
Jarno Trulli 126.00
Timo Glock 126.00
Vitantonio Liuzzi 201.00
Sebastien Buemi 251.00
Lucas di Grassi 251.00
Jamie Alguersuari 501.0

 

Világbajnoki cím esetén (nemzetiség):

Nemzetiség Odds
Brit 2.25
Német 2.50
Spanyol 4.50
Brazil 6.50
Ausztrál 15.00
Lengyel 34.00
Finn 67.00
Japán 67.00
Más nemzetiség 101.00
Olasz 101.00
Svájci 201.00
Francia 201.00
Új réteg...

 

Szavazás

Ön nézzi 2010-ben a forma1-et
nem
igen
Asztali nézet